Nyomtatás

Na így ne motorozz, ha szakad az eső!

Amikor rendesen esik az eső, a motorozás nem a legkellemesebb dolog. Sokan félnek tőle, pedig nem kellene. Csak ne így tedd, ahogy mai hősünk!

Az elsődleges kellemetlenség természetesen nem is maga a veszély, hanem a mostoha közérzetet okozó körülmények: bőrig ázol, még a borús-hűvös időnél is sokkal jobban átfázol, a vizes kesztyűben elgémberednek az ujjaid és mindeközben szinte semmit nem látsz... Szóval nem egy leányálom. Na és természetesen veszélyesebbnek is gondoljuk – annyiban joggal, hogy a tapadás valóban jelentősen lecsökken, magyarul lényegesen kevesebb erőt képes a gumi átadni az aszfaltnak, mint száraz körülmények között. Persze a veszély relatív, mert ha mi nem akarunk többet kihasználni a fizikai lehetőségeknél, simán lehet ilyen körülmények között is biztonságosan motorozni.
Videónk hősének ez nem jött össze.


Az eset még tavaly nyáron történt az USA egyik államában, ahol hideg nem volt, csupán nagyon esett az eső. A leírás szerint az aquaplaning tehetett a dologról – valójában azonban tisztán látni és hallani a videóban, hogy egyszerűen csak sok volt a gáz a sávváltáskor. Mármint a tapadás nyújtotta lehetőségekhez képest – amikor pedig elkezdődött a baj, nagyon lassan reagált a nehéz jobb kézzel megáldott motoros társunk. Az ellenkormányzással esély sem volt megmenteni a dolgot – mivel pedig nem volt tapadás, jó hosszan csúszott a motor és lovasa is. Cserébe a kár nem volt olyan súlyos, mintha ugyanezt szárazon adták volna elő.

Itt már csak a fizika vitte a mozgásban lévő tömegeket
A tanulság egyszerű: amikor ilyenek a körülmények, minden kezelőszervet (gázt és a féket is) tessék úgy kezelni, mintha banánhéjon tipegnél: nagyon finom, óvatos mozdulatokkal! Viszont ha cselekedni kell – mert elindul a legkisebb mértékben is oldalra a hátsó kerék -, akkor azt a legapróbb késlekedés nélkül tedd! A májusi eső aranyat ér – tartja a magyar mondás -, így a tavaszi hónapokban a rendszeresen motorozók idehaza sem fogják tudni elkerülni a zuhéban való gurulást – de az amerikai kolléga hőstettét senki ne utánozza le a kedves olvasók közül!

 

Megjelent: 2824 alkalommal